Recept

Az összevagdalt hagymát zsíron a szalonnával üvegesre pároljuk. A tűzről levéve belerakjuk a darált és pirospaprikát. A tengerikását alaposan átmossuk. A füstölt húst apró darabokra vágjuk, és a kásával, hagymás keverékkel, fűszerekkel jól összedolgozzuk. A savanyú káposztát leveleire szedjük, a vastag szárrészt levágjuk és hideg vízben áztatjuk. Majd jól lecsöpögtetve a nagyobb leveleket 2 darabra tépjük. A levélre egy evőkanálnyi tölteléket teszünk, azt begöngyöljük, majd a végét behajtjuk. A fazék aljára aprókáposztát rakunk, és erre helyezzük a töltött káposztákat. Vízzel felöntjük, hogy teljesen ekllepje. Végül az egészet lassú tűzön megfőzzük.

A lisztből, a tojásból és fél deci vízből levestésztát gyúrunk, deszkán nyújtófával kinyújtjuk. A levestésztát megkenjük egy jó evőkanél zsíron fonnyasztott, apróra vágott fej vöröshagyma, kiskanálnyi paprika és őrölt bors keverékével. A tésztát ujjnyi vastagságban ráhajtjuk kétszer, majd a tésztacsíkokat elvágjuk, ezekre laza csomókat kötünk, és leszakítjuk. Így folytatjuk, míg a tésztát mind fel nem kötöztük. A zöldségeket a fűszerekkel 3 liter vízben felforraljuk, és a tésztát is ebbe tesszük főni. A kötött tészta akkor kész, ha a kanállal kettévágva a belseje puha, nem fehér, nem lisztes.

Megmossuk az aszalt szilvát, majd 4 liter vízben a fűszerekkel feltesszük főni. Mikor majdnem megfőtt, a levéből kiveszünk egy kicsit és elkavarjuk benne a szilvalekvárt, majd visszaöntjük a leveshez. Tovább főzzük. A liszttel, a tejjel, a tojással habarást készítünk és a leveshez öntjük, felforraljuk. Megkóstoljuk, ha szükséges, teszünk még bele cukrot, vaníliás cukrot.

A forrásban lévő sós vízbe belecsorgatjuk a kukoricadarát állandó kevergetés mellett. Addig főzzük míg az edény falától szinte elválik. Az így elkészült puliszkát lehet tálalni szilvalekvárral, túróval, dinsztelt savanyú káposztával, sült szalonnával, kolbásszal, libamájjal.

Feldaraboljuk a kolbászt 5-6 cm-es darabokra, feltesszük főni 3 liter sós vízbe. Ha már majdnem megfőtt, hozzátesszük a kockára vágott krumplit és a babérlevelet. Közben rántást készítünk (a felhevített zsírban megpirítunk 3 evőkanál lisztet, belereszeljük a hagymát, és a tűzről levéve hozzákeverjük a paprikát, végül felengedjük vízzel, csomómentesre kavarva), melyet a forrásban lévő leveshez öntünk. Néhány percig főzzük, majd a tejfölből vagy tejből 1 evőkanál liszttel habarást készítünk rá. Ecettel ízesítjük.

A lisztbe beletesszük a sót, a szódabikarbónát, a kefírt, a zsírt és a langyos vizet. Ezeket összegyúrjuk és egy fél óráig pihentetjük. Majd ujjnyi vastagra kinyújtjuk, hideg zsírral megkenjük és bejgliszerűen feltekerjük. Ezt követően kétujjnyi szeletekre vágjuk és fél centiméteres kerek lapokra nyújtjuk. Végül palacsintasütőben kevés zsírban mindkét oldalát pirosra sütjük (tejfölösen is fogyasztható).

A krumplit megfőzzük, ha kihűlt, lereszeljük. A liszttel és a két tojással összegyúrjuk. Elnyújtjuk, négyzetekre vágjuk, közepébe szilvalekvárt teszünk és gombócot formálunk belőle. Sós vízben kifőzzük. A zsemlemorzsát az olajban megpirítjuk és beleforgatjuk a gombócokat. Tálaláskor porcukorral megszórjuk.

Hozzávalók

1 kg tengerikása, 1,5 kg füstölt hús, 20 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 2 evőkanál sós darált paprika, 2 fej savanyú káposzta, 1 nagy evőkanál zsír, 2 cikk fokhagyma, só, bors, fűszerpaprika.

25 dkg liszt, 2 db tojás, egy nagy evőkanál zsír, 1 fej vöröshagyma, pirospaprika, őrölt bors, só, petrezselyemlevél, paprika, paradicsom.
1 kg aszalt szilva 2 evőkanál cukor 1 csomag vaníliás cukor pici só fahéj szegfűszeg fél citrom 1 evőkanál szilvalekvár 5 evőkanál finomliszt 1 liter tej 1 tojás
50 dkg kukoricadara 2 liter víz kevés só
1 kg krumpli, só, füstölt kolbász vagy bőr, 2 babérlevél, 1 evőkanál zsír, 4 kanál liszt, őrölt pirospaprika, 1 fej vöröshagyma, 2 dl tejföl vagy tej.
1 kg liszt, 1 evőkanál só, 1 teáskanál szódabikarbóna, 2 dl kefir, 1/4 kg zsír, 2 dl langyos víz.

6 kanál finomliszt, két tojás, 8 kisebb krumpli,
2 evőkanál olaj, 3-4 evőkanál, zsemlemorzsa, só,
porcukor, szilvalekvár

Képek